Valentin

Ma ünneplik a Valentin napot a szerelmesek. Mi ezt a szokást sosem tartottuk valami nagyra, de mivel a marketing erősen nyomja mindenhol ezért nem lehet kitérni előle.

Sajnos nekem senki nem fog szép üdvözléseket küldeni magától, mivel jelenleg nincs lelki társam. Illetve van, csak nem vagyok vele kapcsolatban egyelőre.
Illetve vagyok, csak még nem úgy nevezem.

Na mindegy a következő évben ezt máshogyan akarom! Lesznek szívecskés üzenetek oda-vissza, csoki, együtt töltött hétvége, meg minden.

február 08

Ma este kiderült, hogy tévedésben éltem másfél hónapig. Amire azt hittem a kapcsolatunk javulásának a jele, az csak azért volt, mert R. kényszerűségből és szánalomból tűrte, hogy kedveskedem neki. Számára ez semmit nem jelentett, sőt inkább a terhére voltam talán még jobban mint eddig. Amit én egy kellemes nyak masszírozásnak szántam, neki fájdalmat okozott.
Hogy miért nem szólt erről, nem tudom?

Hamisság volt minden reakciója felém és ez kimondhatatlanul fáj és sértő rám nézve.
Ja és szerinte nem akart engem megbántani.
Hát nem sikerült.

A csengőhangot viszont kicserélte egy kevésbé fájdalmasra. Remélem ennek mélyebb pozitív oka is van...

pizza

Tegnap este elmentünk vacsorázni egy helyi pizzás étterembe. A gyerekek is velünk voltak.
Nagyon jó volt így családdal együtt kicsit kimozdulni, megtörni a hétköznapok szürkeségét.
Megegyeztünk R.-val, hogy ezt gyakrabban meg fogjuk ejteni.
Ez jó, mert e szerint már újra tervezhetünk együtt dolgokat. A régi kapcsolatunkból is ez hiányzott, az együtt töltött idő, amikor egymásra figyelünk, a közös tervezgetés, dumálás, ilyesmi.
A gyerekek pedig nemhogy nem zavartak minket ebben az együttlétben, de egyenesen örültünk nekik hogy ők is velünk vannak.
A nagyobbik fiunk már így is a barátaival töltötte a délutánt, nyilván egyre kevesebbet lesz velünk.
Felnőnek.
Mi pedig maradunk egymásnak a hétköznapokra.
Ünnepnap lesz, amikor találkozni fogunk velük, meg a leendő unokákkal.

Vecsés

Egy napos ottalvós oktatáson voltam Vecsésen.
Gondoltam a távolság majd kicsit lenyugtat, nem is fog annyira hiányozni az itthoni környezet és hát távolabb leszek tőle, ezért a gondolataim majd úgyis a melón fognak járni.

Iszonyú tévedés volt!
Majdnem megbolondultam R. hiányától. Szabály szerűen belebetegedtem, hogy este nem láthatom és nem simogathatom meg, nem érinthetem meg a bőrét.
Ember nekem még ennyire nem hiányzott. Szerencsére a nagyobbik fiunk küldött néhány fotót telefonon amin Ő is rajta volt. Így már könnyebb volt az este.
Másnap igencsak tapostam a kicsi kocsinak, hogy mielőbb láthassam a kedvesemet.
Szerelem, trallala...

Belváros

Tegnap a belvárosban volt dolgunk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve belekaroltam és sétáltunk tovább. Nagyon jól esett, hogy engedte és nem lökött el magától.
Olvad a jég?
De jó lenne!

Előtte sosem csináltuk még ezt, még egy kézen fogva sétálás se nagyon volt. Persze én nem akartam, mert igazából kicsit szégyenlős vagyok. Meg ő is egy kicsit.
Mindegy is mi volt, az csak arra jó, hogy legyen egy negatív példa, amit többé nem akarok elkövetni.

Minden idő, amit nem Vele és a gyerekekkel töltök, elvesztegetett pillanat.

Éjszaka azt álmodtam, valaki nyitja a bejárati ajtót és be akar jönni. Nagyon megijedtem, arra ébredtem. Mivel Ő dolgozott, majdnem felhívtam, hogy jöjjön haza,mert félek. Mármint én, a pasi!
Aztán 5-6 másodperc után magamhoz tértem.
Ha valaki tényleg próbálkozna bejutni, úgy kivágnám, hogy a szemközti ház fogná meg.
De azért szar álom volt, na!
Éjjel meg tényleg hiányzott mellölem.

28. nap

Ma van a 28. napja, hogy szerelmes vagyok R.-ba.
Gyönyörű ez a nő.
 Elnézem csendben ahogy alszik és szép egyenletesen mozog a takaró ahogy lélegzik. Gyönyörű az arca, sokszor mosolyog is álmában. Aztán meg sóhajt, mintha fájna valami.
Néha megsimogatom a haját a hátát, a karját.
Ilyenkor megáll az idő.

Óh, az a rohadt gitár!

Végtelennek tűnő beszélgetéseket kezdtünk egymással a következő napokban. Beszélgettünk éjjel, beszélgettünk nappal, folyton csak beszélgettünk. Napok alatt annyi dolgot megtudtunk egymásról mind az addigi 16 év alatt.

Nem túlzás, tényleg így volt.

Rájöttem hogy R.-al olyan jól lehet beszélgetni, mint senki mással eddigi életem során.

Beszélgettünk egymásról, a családunkról, a régi kapcsolatainkról, mindenről. Részletesen és nagyon mélyen. Elmondani nem lehet milyen jól esett nekem.

Beszéltünk a problémáinkról is.
Kiderült számomra, hogy volt egy olyan tevékenység az utóbbi hat évben, ami nagyon messze sodort a családomtól anélkül hogy észrevettem volna.

Nem is gondoltam volna, sőt azt hittem milyen jó dolgot is művelek, pedig egy fenét!

Sosem kellett volna gitárt fogni a kezembe közel húsz évvel azután, hogy lettem a hangszert!
Amikor újra elkezdtem a gitározást nagyon jól éreztem magamat. Gyorsan előjöttek a régi begyakorolt akkordok dallamok. Hála az internetnek nagyon kitágult a tanulási lehetőségem, olyan kották, videók, programok vannak ma már amik nagyban megkönnyítik egy gitáros fejlődését.

Mélyen belemerültem ebbe a tevékenységbe, ami nagyon kikapcsolt, szórakoztatott és levezette a napi stresszt is. Abból pedig volt bőven. Folyamatosan fejlesztettem a hangszer készletemet, nőtt a tudásom, egyre mélyült a zenei rutinom. Sajnos nem vettem észre, hogy mindez a családi kapcsolataimról a gyerekeimtől és a párkapcsolatomtól vette el az időt.
Amikor kiborult a bili eldöntöttem, hogy abbahagyom a gitározást. R. próbál erről lebeszélni, de egyelőre ragaszkodom a döntésemhez.
Nem engedem, hogy a gitározásban teljesedjen ki az életem. A dalok, amiket szereztem megmaradnak, ezekre büszke is vagyok, az interneten elérhetőek. De ennyi volt.

Nem tudom vala veszek-e hangszert a kezembe. Nem tudom. Most képtelen lennék rá, csak az elvesztett időre emlékeztetne és csak mindenféle borongós dallamok szólalnának meg.
Az meg minek?
Éppen elégszer hallom R. üzenet jelzését a telefonján, elég szomorúságot okoz az a zene is. Egy szerelmes dal ami másnak szól.

"Hosszú az út, míg a kezed a kezemhez ér.
Szeretni valakit valamiért.
Ne értse senki ne tudja senki hogy miért
Szeretni valakit valamiért."

Én meg hallgatom naponta.
 folyt. köv.

Süni sír

Ajánlom gyermekeimnek és édesanyjuknak. Minden jót tőlük kaptam az életben. Sosem tudom viszonozni nekik.

A legfontosabb dolog amit jelenleg is érzek, hogy szerelmes vagyok a páromba. Így még sosem voltam szerelmes senkibe soha, még belé sem, pedig megajándékozott az elmúlt 17 évben négy gyönyörű gyerekkel. Most mégis ez van és nem hogy csillapodna ez az érzés, hanem egyre csak erősebb lesz napról-napra, egyre erősebb és mélyebb.
 Örülök és szenvedek is miatta. De inkább szenvedek, mert viszonzatlan ez a szerelem. Talán egyszer majd újra közel enged a szívéhez, ebben reménykedem, bízom benne és titokban még imádkozom is ezért. Meg sírok. Rengeteget.
 Most is.
Igyekszem ezzel nem terhelni sem őt sem a gyerekeket, sem senkit. Sokszor csak belülről sírok, ezt nem tudom másként leírni. Utoljára azt hiszem Nagymamám halálakor sírtam.
Két éve meghalt az apám, akkor nem sírtam. Annyira távol volt tőlem, hogy nem sírtam mikor meghalt. Nagyon hiányzott apa pedig gyerekkoromban, felnőttként szintén. De mégis valahogy nekem nem volt apukám soha.
Én megfogadtam, hogy az én gyerekeimnek ha lesznek, nem ilyen nyomorúságos sors jár! Nekik mindig lesz apukájuk, sosem hagyom el őket! Most megfenyegetett a sors, hogy elveszítem őket, ezt nem hagyom, halálomig harcolok értük. Nem adom fel. Ha elveszítenének engem ők sem lehetnének boldogok sosem, mint ahogy az anyukájuk nélkül sem. Tudom, ismerem őket, mindannyian egy érzékeny, törékeny lelkű, remek kis emberkék.
 Mindennél jobban szeretem őket és édesanyjukat!

Meghaltam

2017 december 27.-én én tulajdonképpen meghaltam. 

A testem még működött ugyan, vettem levegőt, működött a keringési rendszerem, meg minden életfunkcióm valahogy vegetált, de az addigi lelkem meghalt végérvényesen.
Ezt akkor még nem tudtam, ez csak később tudatosult bennem.

R. bejelentette hogy nem akar többé velem élni, elhidegült a kapcsolatunk. Volt már ilyen máskor is akkor is rosszul esett, de ez más volt.
Mondtam, hogy ez részemről nem így van és különben is hova menne gyerekek nélkül, meg mi lesz a gyerekekkel, hogyan látom el őket?
Ezt lehet hogy nem is kérdeztem, de bennem rögtön ez merült fel. Mi lesz a gyerekekkel, hogyan látom el őket a továbbiakban? 

Ezen meglepődött, ő ugyanis a gyerekeket is vinni akarta valahová. Nem tudom hova. Valami szociális bérlakást emlegetett később, meg anyaotthont.
 -Még jó hogy nem intézetbe adjuk szegényeket.-
 Van lakásunk és a gyerekek meg valami nyomortelepen szenvednek.

NA EZT SOSEM!!!

Annyiban maradtunk, hogy majd akkor a bíróság eldönti mi legyen.

Egész addigi életem egy pillanat alatt megsemmisült. Az az ember akiben vakon megbíztam, akivel annyi bajon és örömön keresztül mentünk eddig most hátba szúrt.
Ezt éreztem akkor.

Most már teljesen máshogy gondolom, de akkor ez a szúrás véget vetett az életem addigi fonalának.

Először dühös lettem, hogy tud valaki az ünnepek alatt így megalázni. Aztán ürességet éreztem, csalódást. Néztem bambán és szépen lassan felfogtam milyen komoly a helyzet. Valamit nagyon elrontottam, miközben a családomért hajtottam elmentünk egymás mellett.
 Elbuktam mint apa,mint társ,mint szerető,mint ember.
 Egy senki vagyok, egy rossz emlék, halott.

Másnap

Másnap arra ébredtem egy gyalázatos félálomban eltöltött éjszaka után:
 BELESZERETTEM!

Nem egy pánikreakció volt, nem egy elkeseredett trükk, nem egy megtervezett lépés. Elemi erővel tört rám az érzés és egyre jobban az uralma alá vont, körbe táncolt, átjárta mindenemet. És megjelent a már rég elfeledett görcs is a gyomorban amit csak a jelenléte tud enyhíteni. Ez nem egy elképzelt fájdalom, hanem ténylegesen van és amikor meglátom akkor enyhül csak kicsit. Tiszta ciki helyzet, mint egy kamaszlány olyan vagyok. Megpróbáltam küzdeni ellene, hiszen nekünk most szakítanunk kellene, de nem ment,nem megy.
Bevallottam Neki hogy szerelmes vagyok.
Én még senkinek nem tettem szerelmi vallomást, esetleg csak valamilyen gyenge kis "szeretlek szerintem, próbáljuk meg együtt" formákat leszámítva. Nos a helyzet az, hogy minden belső tüzemet azonnal ráborítottam. Azóta olvastam mindenféle okos tanácsot, hogy ezt ne tegyük, meg adjunk időt, meg ilyenek. Könnyű azt mondani! Ő is időt kért -mintha meccsen lennénk- én meg mondtam hogy persze.

És akkor a szerelem örök társa is előbukkant, a féltékenység.
Biztos voltam benne, hogy összejött valakivel, rá is kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy nem jár olyan helyekre. Nyilván én sem arra gondoltam hogy titokban randizgatni jár, de egy munkahelyen könnyen összemelegszenek az emberek. Velem is történt már ilyen többször is és történetesen mi is egy közös munkahelyen ismerkedtünk meg.
Azt mondta irántam közömbös, semmit nem érez maximum valami haverság érzést esetleg és ha szembe jönne vele az IGAZI NAGY Ő nem mondja hogy nem tudná elcsavarni a fejét.
Vagyis simán megcsalna ha olyan szituáció alakulna ki?
A tőr kihúzva a hátamból és beleszúrva a szerelmes szívbe!
Egyre drámaibb. Shakespeare sem tudna jobbat írni.

Gondolkodtam ki lehet az? A fene tudja. Lehet hogy semmi nincs, az is lehet hogy csak vonzalmat érez valaki iránt és a másik nem is tudja?
Vagy tudja és viszonozza, vagy csak játszik vele?
Vagy valaki belezúgott és ő meg nem tudja mi legyen?
Vagy semmi nincs csak képzelődöm?
Még nevek is forogtak a fejemben, a kollégái, az új főnöke, valami András, ilyesmik.
Csupa megválaszolatlan kérdés.

Nem ez volt az igazi oka. Ez már csak egy következmény volt, ha volt. Az igazi ok én voltam.
Én vagyok a probléma és én vagyok a megoldás is.

Nem engedem hogy széthulljon a családom!

folytatás következik...